Print Version
   Close

URL: https://www2.biomin.net/hu/fajok/sertes/?type=98

Szakértelem a sertéstartásban

1983 óta a BIOMIN sertésspecialistákból álló csapatot épített a különböző tudományterületek, tudás és gyakorlati tapasztalatok egyesítésével a sertés takarmányozásban. A cél az volt, hogy eredeti kutatás és folyamatos innováció révén a megoldások széles körét alkossuk meg, segítve a gazdálkodókat sikeres sertéstelepek üzemeltetésében.

Az elmúlt évtizedben a BIOMIN kibővítette ezt a csapatot, számos állatorvos és takarmányozási szakember bevonásával, akik kiterjedt tapasztalatokkal rendelkeznek a sertéstartás területéről. Ők együtt egyedülálló szakmai tudást nyújtanak a mindennapi a sertéstartást illetően.

A BIOMIN sertésspecialistái együttműködnek a sertésneveléshez szükséges teljes körű tudásbázis felkínálásában, miközben aktuális információval és segítséggel is szolgálnak vevőinknek.

A mikotoxinok a sertés számos szervét és szövetét célba veszik, közülük főként a májat, a beleket, a veséket és az immunkompetens szöveteket. Az eredmény; csökkenő teljesítmény és nagyobb érzékenység a kórokozók iránt. A tünetek gyakran lappanganak a sertésben, melyek ekkor manifesztálódnak legyengült állatok képében, lecsökkent szenzitivitással a vakcinákra és antibiotikumokra.

tudjon meg többet

A higiénia fogalmába számos paraméter tartozik, melyek fontosak a sikeres állattartás biztosításához. A takarmány és a víz gyakran fertőzött baktériumokkal, beleértve olyan potenciális kórokozókat, mint az E. coli és a Salmonella spp.

tudjon meg többet

A gabona- és sertéspiac ingadozásai erősen befolyásolják a sertéstartás jövedelmezőségét. A takarmány-értékesülés nem csak a jövedelmezőség kulcsfontosságú paramétere, de hatással van a gabonák és fehérjék felhasználásának fenntarthatóságára is ezen a bolygón. A jobb takarmány-értékesülés jobb tápanyag emészthetőséget, a belek jobb egészségi állapotát és kevesebb bélsár termelését is jelenti.

tudjon meg többet

A sertéstartók érdeklődésének középpontjában áll az endotoxinok szerepe pl. a kocák MMA komplexében vagy a malacok hirtelen halál szindrómájában. Ez csak két példa az endotoxinnal kapcsolatos betegségekre, melyek anyagi veszteséget és többlet munkát is okoznak a tartók számára.

tudjon meg többet

A sertések szükségleteinek kielégítése és megóvásuk a betegségektől a menedzsmenten és takarmányozáson keresztül kulcsfontosságúak a sertések maximális genetikai potenciáljának eléréséhez, csökkentve a költségeket. A jó menedzsment és takarmányozás előfeltételei a sikeres gazdálkodásnak is, különösen nehéz időkben.

tudjon meg többet

A jó minőségű hús annak az eredménye, hogy engedjük a baktériumoknak saját szerepük betöltését a hús megfelelő érlelésben anélkül, hogy az ártalmas lenne a fogyasztóra nézve. A sertéseket meg kell védeni a toxinoktól, amelyek aláássák a bél és az immunrendszer védelmét a savanyításon vagy az előnyszerzésen keresztül, a hasznos baktériumok rovására.

tudjon meg többet

Kérdése van ezzel a témával kapcsolatban?



Sertés Média

Mycofix® 5.E – a mikotoxin-probléma kezelésének legmegbízhatóbb módja

A Mycofix® termékcsalád tagjai (mikotoxin-inaktiválók) napjainkban a legnagyobb mennyiségben eladott készítménynek számítanak világszerte a mikotoxin-ellenes takarmányadalékok piacán. Több mint három...

Az egyetlen hivatalosan is bizonyított védelem a mikotoxinok ellen

A BIOMIN a mikotoxinok elleni küzdelemben világszinten úttörőnek számít, mivel egyedülálló módon, hatékonyan tudja kezelni mind a köthető (aflatoxin, ochratoxin), mind a kevésbé köthető...

BIOMIN Mycotoxin Survey H1 2019 Results

Results on the occurrence of mycotoxins in 9730 finished feed and raw commodities samples from 72 countries based on 44727 analyses conducted between January and June 2019.

Combatting Antimicrobial Resistance (AMR) and the AMR Challenge

Discover why BIOMIN has committed to the AMR Challenge.

Dr. Jan Vanbrabant, Managing Director of BIOMIN and Executive Board Chairman of ERBER Group, explains how “in order to preserve the medicinal...


BIOMIN Holding GmbH, Erber Campus 1, 3131 Getzersdorf, Austria
Tel.: +43 2782 803 0, office@biomin.net